|
Diákcsere
program a fuldai Rabanus Maurus Domgimnáziummal
2008. augusztus 12.- augusztus 19. délután
A buszunk
már 22.00 előtt megérkezett a Margit híd budai hídfőjéhez. Pár perccel
22.00 után el is indultunk, miután a diákok búcsút vettek családjuktól.
Éjfél után röviddel elhagytuk Magyarországot. Az éjszaka nyugodtan telt,
ki így, ki úgy megtalálta a számára megfelelő alvási lehetőséget.
Reggel, amikor
már Németországban jártunk, egy órás városnézéssel igyekeztünk Würzburgban
felébredni.
Augusztus
13-án érkeztünk a fuldai Rabanus Maurus Domgymnasium-hoz, azon a napon,
amikor 1961. 08. 13-án Berlinben arra ébredtek az emberek, hogy a nyugati
városrészt körülkerítették. Ezt az egybeesést Roszel István tanár úr üdvözlésében
meg is említette.
A német diákok kis táblácskákra írt nevekkel várták cserepartnereiket.
A kezdeti félelmeket hamar leküzdötték a gyerekek, és már együtt mentek
be az iskola menzájára, ahol frissítőt és süteményt kapott mindenki. Ezután
Matthias Höhl úr, az iskola igazgatója és Roszel tanár úr örömét fejezte
ki, hogy a diákcsere létrejöhetett, majd a diákok családjaikkal hazaindultak
és aznap estére közös programot szerveztek.
Augusztus 14-én, csütörtökön az iskola által bérelt 50 személyes busszal
mindnyájan a Point Alpha nevű emlékhelyre utaztunk. Ez a múzeum ad helyet
1945-től 1989-ig Hessent és Thüringiát, Nyugat- és Kelet- Németországot
önkényesen szétválasztott határsáv bemutatására. Az emlékhely precízséggel
dokumentálja az eseményeket, korhű katonai ruhákkal, felszereléssekkel
vagy éppen korabeli rádió felvételekkel, telefonbeszélgetésekkel. Mindemellett
a borotvaéles 3m magas acélháló két sávban, aknamező, felszántott és felboronált
földsáv, betonfal a járművek akadályoztatásara egy külső terepen autentikusan
illusztrálták. Az amerikai támaszpont sátrait, barakkjai, felszereltségét
és az őrtornyot is megszemléltük.
Innen a 900
m magas Wasserkuppe-re vitt a busz, ahol gyönyörű kilátásban volt részünk.
Itt a repülés rajongói vitorlásrepülőket láthattak. Szabadidő keretében
pedig a gyerekek kipróbálhatták a Wasserkuppe által kínált sokszínű bobozási
lehetőséget.
Aug. 15-én
vonattal Frankfurt am Mainba utaztunk, ahol az állatkertet és a várost
tekintettük meg.
Aug. 16-a,
17-e szombat és vasárnap arra szolgált, hogy a gyerekek a családokkal
töltsék a hétvégét. Ezen a két napon a diákoknak változatos programokat
rendeztek a befogadó szülők, egyesek Marburgot látogatták, mások születésnapi
partin vettek részt, míg valakik Fulda nevezetességeit keresték fel és
volt olyan is, aki strandon fürdőzött.
Aug. 18-án a gimnáziumban mindnyájan 3 tanórán vettünk részt. Ezt követően
jött a város kastélyában, a polgármester fogadása és üdvözlése, ami kis
fogadással ért véget. Ezután a gimnázium latin tanára a dómot és Michael-templomot
mutatta be nekünk.
Este 6 órára
mindenki csomagjaival együtt tért vissza a gimnáziumba. Az iskola udvarán
együtt grilleztünk és lehetőségünk adódott arra is, hogy a gimnázium jazz
együttesét is meghallgathattuk néhány zeneszám erejéig. Este 10 órakor
elindult velünk a busz Magyarország felé.
Aug. 19-én
12 órakor épségben és egészségesen, sok kellemes élménnyel gazdagodva,
bőséges útravalóval ellátva megérkeztünk Budapestre.
A programon 23 diák és három kísérőtanár vett részt.
Véleményünk szerint a diákok nagyon jól érezték magukat és külön örültünk
annak, hogy a nyelvi nehézségeket is sikerült legyőzni, és a diákok a
fogadó szülőkkel és családtagokkal továbbra is őrizik a kapcsolat.
Iskolánk 2009. októberében látja vendégül a cserediákprogram részvevőit.
Pajor
Éva tanárnő
|