NITZINGER NOÉMI:
A BÜKKI VASKAPU-BARLANG CSIGAMARADVÁNYAI
Készült: 2004-ben
1. A lelőhely és a vizsgált anyag
A "Vaskapu-barlang"-nak nevezett sziklamélyedés (1. kép) Felsőtárkánytól
ÉNY-ra, mintegy 3,5 km-re található (1. térkép) . Az üregből az 1930-as
években MOTL MÁRIA tárt fel pleisztocén ősmaradványokat. A "barlang"
melletti sziklafal repedéseiből (2. kép) az elmúlt 10 év során HÍR JÁNOS
és MÉSZÁROS LUKÁCS több alkalommal gyűjtött be fosszília-tartalmú agyagos
üledéket (MÉSZÁROS 1999). Az ásatási munkákban iskolánk tanulói is részt
vettek (3. kép). A feltárt kartszüregek közül a 2., 5. és 6. számmal jelöltek
üledékei tartalmaztak ősmaradványokat. A begyűjtött mintákból az ősmaradványokat
(csontokat, fogakat, csigaházakat) iszapolásos eljárással nyerték ki.
A jelen dolgozat az 5. sz. lelőhely csigamaradványait mutatja be (4. kép).
A korábbi kutatók által megiszapolt és kiválogatott házakat a jelen dolgozat
szerzője önállóan határozta meg és írta le. Az itt bemutatott eredmények
eddig nyomtatásban sehol sem jelentek meg.
 1. kép A Vaskapu-barlangnak nevezett sziklaüreg |
 2. kép Az ősmaradvány tartalmú üledékek a Vaskapu-barlang fölötti sziklafal repedéseiből kerültek elő |
 3. kép A feltárási munkákban iskolánk tanulói is részt vettek |
 4. kép Az 5. sz. lelőhely a sziklafal nehezen megközelíthető részén található |
|
2.
Korábbi eredmények
MÉSZÁROS (2003) szerint a 2. (5. kép) és 6. lelőhelyek faunája egykorúnak
és ökológiai szempontból hasonlónak tűnik. A rendkívül gazdag (több ezer
példányt számláló) anyagban számos csiga, kétéltű, hüllő, madár és emlős
faj található. Feltűnő a sok pocokmaradvány (6. kép) és általánosságban
elmondható, hogy bár jelentős a nyúlalakúak, denevérek és a rovarevők
előfordulása is, az emlősfaunában a rágcsálók dominálnak. Az állatközösség
leginkább a felső Würm együttesekkel (elsősorban a Bivak-barlang és a
Pilisszántói-kőfülke maradványai) mutat rokonságot, és a felső pleisztocénnek
ahhoz a kb. 13 ezer évvel ezelőtti szakaszához kapcsolódik, amelyet az
utolsó komoly lehűlés jellemez (Pilisszántói szint).
A 2. és 6. lelőhelyekről a hidegtűrő fajokon kívül a kőszáli kecske (Capra
ibex), havasi nyúl (Lepus timidus), mormota (Marmota marmota), havasi
pocok (Microtus nivalis), és a havasi cickány (Sorex alpinus) maradványai
is előkerültek. Ezek az állatok ma elsősorban a Kárpátokban és az Alpokban
2-3000 m tengerszint fölötti magasságban, jóval a zárt fenyőerdők zónája
fölött fordulnak elő. Ugyanakkor a fauna erdei elemeket is tartalmaz.
MÉSZÁROS (2003) feltételezi, hogy a 13 ezer éve bekövetkezett lehűlés
hatására a középhegységi magasságú Bükk vegetációja a mai magashegységekéhez
vált hasonlóvá. A mai sarkvidéki jégtakaróhoz közelebb fekvő Skandináv-hegységhez
hasonlóan a hegyvidéki növényzeti övek lejjebb helyezkedtek el, mint az
Alpokban és a Kárpátokban (7. kép). Mindez az "alpesi" fauna
bevándorlását vonta maga után.
A Vaskapu 2. és 6. lelőhelyek karsztüregei nagyjából a fenyőerdők zónájának
felső határához közel helyezkedhettek el, ezért a kitöltések mind az erdei,
mind az alhavasi élővilág fajait tartalmazzák. Mivel azonban a fauna felhalmozódásához
a nagy területet bejáró ragadozó madarak zsákmányszerző tevékenysége nagymértékben
hozzájárulhatott, a lelőhely közvetlen környezetének biotópja egészen
pontosan nem állapítható meg.
Az 5. számú fauna (9 csiga-, 1 béka-, 1 madár-, 1 denevér-, 1 vakond-,
1 cickány-, 2 pocok-, 1 egérfaj) a legkevésbé gazdag a feltártak közül.
A MÉSZÁROS (2003) által meghatározott emlősfajok (Apodemus sylvaticus,
Myodes glareolus, Neomys fodiens, Pipistrellus pipistrellus, Talpa europaea)
holocén felhalmozódásra utalnak, és erdős vegetációt jeleznek (7. kép).
A vízicickány (Neomys) jelenléte arra utal, hogy a lelőhely környezetében
tiszta, felszíni vízfolyás is előfordulhatott.
 5. kép A 2. sz. lelőhelyet a talaj szintjén találták meg |
 6. kép A lelőhelyen nagy számban fordultak elő a rágcsáló maradványok |
3.
Rendszertani rész
Az anyagból 9 csigafajt sikerült elkülöníteni, közülük ötön fordultak
elő kellő számban a határozást segítő bélyegek. A leírásokban szereplő
morfológiai szakkifejezéseket PINTÉR (kézirat) és SOÓS (1943) alapján
használom.
Osztály:
GASTROPODA
Rend: STYLOMMATOPHORA
Család: ENDODONTIDAE
Nemzetség: GONIODISCUS
Faj: Goniodiscus perspectivus
Vizsgált anyag: 2 ép egyed
Háza lencseszerűen lapított. A kerülete tarajos, a taraj fölött alig domború,
alatta behomorodott, majd lapos ívben hajlik a rendkívül tág, tányérszerű,
az összes kanyarulatokat láttató köldök felé. Tekercse nagyon alacsony,
néha egészen lapos, csak a csúcsa emelkedik ki boltozatosan. 6 egyenletesen
növekvő kanyarulata közül a felsők mérsékelten domborúak, az alsóbbak
lapítottak. A két embryonális kanyarulat kivételével az egész héj finoman,
szabályosan bordázott. A bordák alacsonyabbak a Goniodiscus rotundatusénál.
A szájadéka részaránytalan, a taraj felé kihegyesedő levél alakú.
 |
 |
|
1. ábra Goniodiscus perspectivus dorsalis- és ventralisnézetben (a vonal 1 cm-t jelez mindig) Család:
ZONITIDAE |
|
 2. ábra Euconulus trochiformis ventralisnézetben |
|
Nemzetség: OXYCHILUS
Faj: Oxychilus cellarium austriacum Vizsgált anyag: 7 ép; 2 töredékes maradvány Elegendő bélyeg állt rendelkezésre, így ez volt az a forma, amelyet a legpontosabban meg lehetett határozni. Háza majdnem lapos, alig kiemelkedő, gyengén boltozott tekercsű. Majdnem sima, nagyon fényes. Felül sárgás szaruszínű, alul világosabb, kékesfehér. Köldöke tág, tölcsérszerűen szélesedő, az összes kanyarulatokat láttatja. 5, sekély varattal elválasztott kanyarulata közül a belsők lassabban, a külsők gyorsabban növekszenek. Felül mérsékelten domborúak, az utolsó kissé lapított, tekintélyesen kitágul, így a szájadék táján kétszer, vagy valamivel többször szélesebb a megelőzőnél. Szájadéka félhold alakúan kivágott, szélesebb, mint amilyen magas. Család: PUPILLIADE Nemzetség: VERTIGO Faj: Vertigo angustior Vizsgált anyag: 1 sérült egyed Elegendő bélyeg híján (a szájadék eltömődése miatt) az egyed háza illetve annak mintázata alapján lett meghatározva. Háza nagyon kicsiny, balra csavarodott, jellemzően tojásdad alakú. Szabályosan vonalkázott, különösen a középső kanyarulatai. 6, kevésbé domború kanyarulatból áll. |
 3. ábra Vertigo angustior oldalnézetben |
|
Család:
CLAUSILIIDAE |
 4. ábra Laciniaria cana a szájadék irányából ábrázolva |
4.
Ökológiai következtetések
A meghatározott fajok közül a Goniodiscus perspectivius hegyvidéki erdőkben
kövek és lehullott lombok alatt él, míg az Euconulus trochiformis korhadt
fa és fakéreg alatt is él. Az Oxychilus cellarium austriacum szintén hasonló
környezetben illetve erdőkben és bozótban, árnyékos kőrakásokban, barlangokban
és pincékben is él. A Vertigo angustion nedves, hűvös réteken fordul elő.
LEHMANN szerint lombos erdőkben, bozótos helyeken a földön, moha, lehullott
lomb és törmelék alatt is található. A síkság és az alacsony hegyvidék
állata. A Laciniaria cana sziklákon, falakon, fák oldalán él.
A csigafauna tehát hűvös, nedves hegyvidéki erdőt jelez, ami összhangban
van MÉSZÁROS (2003) megállapításaival, aki a gerinces faunák alapján a
fenyőerdők felső zónáját mutatta ki a lelőhelyen.
A leírások alapján a 7. kép mutatja hogy milyen lehetett a környezet a
maradványok felhalmozódása idején.
7.
kép
A maradványok felhalmozódása idején ilyen lehetett a lelőhely környéke
5. Felhasznált irodalom
- MÉSZÁROS, L. Gy. (1999): Uppermost Pleistocene shrews (Mammalia, Soricidae)
from Vaskapu Cave, Northern Hungary. Annales Universitatis Scientiarum
Budapestinensis, Sectio Geologica, 32: 49-56.
- MÉSZÁROS, L. (2003): Felső würm "alpesi" fauna a bükki Vaskapu-barlangból.
6. Magyar Őslénytani Vándorgyűlés, 2003, p. 21.
- SOÓS, L. (1943): A Kárpát-medence Mollusca-faunája, MTA, Budapest, p.
1-478.
- PINTÉR, L.: Gastropoda határozás. Kézirat. Ferences Gimnázium, Szentendre,
p. 1-18.