Ferences Diák a Castrumban
Szinte mindennap elmegyünk a római kori tárgyakat tartalmazó vitrinek mellett, szinte mindennap látjuk a kőfaragványokat, amikor a kápolna felé megyünk. Vajon elgondolkodtunk-e valaha, hogyan is kerültek oda?
Valljuk be, kisebb gondunk is nagyobb annál, hogy mondjuk németórára menve, megvitassuk az osztálytársainkkal egy-egy furcsa kinézetű tárgy eredetét, vagy kémia óra előtt elmélázzunk azon, hogy mit is ábrázol ez vagy az a kő. Most azonban álljunk meg egy kicsit a vitrin előtt, nézzük meg azokat a köveket. És lássunk mögéjük! Ezeket a leletek a szentendrei katonai tábor közelében találták, s csak nemrégiben nyílt lehetőség magában a táborban kutatni. Egy régésznek készülő lány beszámolóját fogják olvasni a Szentendrei római castrum feltárásáról. Bocsássák meg nekem az elfogultságot, nem tudnék rajongás nélkül írni erről az eseményről!
A régészeti feltárásoknak 2 fajtája van. Ha a lelőhely pusztulásnak indult, vagy valami veszélyezteti, akkor kezdődik a leletmentő ásatás. Ezek az ásatások függetlenek az időjárástól, elfoglaltságoktól, hiszen kulturális értékek megvédéséről van szó! A másik fajtája a tervásatás, mely előre megtervezett tudományos feltárás. Szentendrén mindkét eset fennáll. Egy ásatás meghatározott rendszer szerint működik. Legelőszőr is a régész forrásokat keres, utalásokat a területre. Majd következik a terepbejárás, melynek során a felszíni jelekből, esetleg szórványleletekből próbálnak következtetéseket levonni. Ahol mi dolgoztunk ez nem volt alkalmazható, mivel a terület nagy része fel van töltve. Csak mindezek után kezdődhet meg a tényleges feltárás. A terepbejárás eredményei és a gyűjtőmunka alapján már különböző módszerek szerint lehet elindulni. Legáltalánosabb, hogy hosszú, keskeny kutatóárkokat ásnak.
Mi is így tettünk. A kutatást a tábor déli falánál kezdtük el. A kutatóárkokban lévő objektumok alapján a régésznő szelvényeket jelölt ki. Ezután kezdődhetett a mélyítés, szépen lassan, rétegről-rétegre haladva. Az ásatás egy egyszeri és megismételhetetlen kutatómunka, ezért kell a lehető legjobb módon dokumentálni azt, amit találunk.
A régész egyik legfontosabb feladata, hogy minél több információt nyerjen ki a területből. Ennek a legcsodálatosabb és legbonyolultabb módszere a rétegtan. A különböző korokban különböző földtani rétegek rakódnak le. Minden hely ahol ember telepedett le, kimutatható a rétegekből, mert a földben mindenfajta beásás, rátöltés, betoldás, pusztulás (hamuréteg) látszik. Így lehet az, hogy őskori településeket tudunk feltárni, holott azokból a házakból se a fa, se a bőr nem maradt meg! De a cölöplyukak, a házak alapja, a szemétgödör, kemencék, sőt a tűzrakóhelyek is megtalálhatóak! Egy római castrum feltárásánál a rétegtan már nagyon bonyolult, nagyon sok év tapasztalata kell ahhoz, hogy valaki megállapításokat tudjon tenni. Jómagam is sokszor csodálkoztam, hogy egy metszetfalból mennyi mindent tudtak megállapítani. Ha pedig tudjuk, hogy melyik rétegben melyik lelet, netalántán pénz került elő, akkor egyben a réteget is tudjuk datálni és így következtethetünk, mondjuk egy bástya építési időpontjára.
Az információ kiszűrésén kívül a másik nagyon fontos dolog a megfelelő dokumentáció. Ez is nagy odafigyelést és pontos munkát kíván. Minden cserépdarab, csont zacskóba kerül, melyen szerepel a lelőhely, a megtalálásának időpontja, hogy melyik szelvényben és rétegben találták valamint a megnevezése a tárgynak. Ebben segítkeztem én is például. A pénzek ill. olyan fontos leletek, mint a rómaiak porcelánja, a terra sigillata, vagy a csonteszközök, vas és bronz tárgyak külön-külön dokumentálandók. Az általános feliratokon kívül leírják róluk a feltételezett használatot, esetleg le is rajzolják, és méretet vesznek róluk. Ezután a restaurátorokhoz kerülnek, majd a megfelelő szakemberekhez. Minden leletről nyilvántartást kell vezetni, a cserepeket, csontokat mind meg kell tisztítani. Ebben sok középiskolás diák vett részt, köztük én is.
A dokumentáció másik fontos része a rajzok készítése. És ekkor kell elmondani, hogy a régészet bármennyire is humán tudománynak számít, a rajzolás gyakorlatilag matematika. Milliméterpapírra kell rajzolni minden metszetfalat és fontosabb objektumot. Különbözőfajta rajzokat lehet készíteni, de a lényege mindegyiknek az, hogy egy koordinátatengelyen kell lerajzolni az adott objektumot. De nem mindegy mekkora kicsinyítésben, mondjuk a sírokat általában 1:10-ben rajzoljuk, de a metszetfalat akár 1:50-ben is lejegyezhetjük. Ennek ellenére én például nagyon szeretek rajzolni. Pont az a remek benne, hogy nagyon oda kell figyelni. Képzeljünk el, mondjuk egy egész kőfalat, aminek minden kövét le kell rajzolni, méghozzá úgy, hogy mindenegyes kőnek a négy sarkát koordináljuk! Így viszont, alkalma nyílik az embernek részletesen megvizsgálni az adott metszetfalat, sírt vagy bármit, amit rajzol.
Az ásatás során már az első évben nagyon jelentős és fontos dolgokat találtunk. Elég sok pénzérmét, terra sigillátát és bronz tárgyakat. A 2004-es év érdekessége volt egy csont dobókocka félgömb alakú csontbábúkkal és kisebb szobrok. Az év szenzációja azonban- valószínűleg a tábor szentélyéből származó- bronz Minerva szobor volt. A második évben (2005) is rendkívüli leletek kerültek elő. Így például egy barátnőmmel tisztítottuk a már teljesen feltárt falrészt, amikor én magam találtam a falbaépítve egy furcsa követ, amin római számok voltak. Később kiderült, hogy másodlagosan felhasznált sírkőről van szó! Egyszerűen beépítették a falba. De előkerült még egy oszlopfő is, amin felirat olvasható: [D]EO SO[L]. Ugye a legyőzhetetlen nap kultuszról van szó. Viszonylag nagyszámú fibulát (ruhatű) találtunk, melyek közül vannak nagyon jó állapotúak. Az én kedvenceim azonban a mécsesek.
Az egyik oldalfal egy részletét tártuk fel. A feltételezett alaprajzon jelölve van egy bástya és kisebb beugró tornyok. A bástyát gyönyörűen megtaláltuk, a tornyoknak azonban csak a kiásási helyét látjuk. A második évad végére, szinte egyben láthatjuk ezt a részletet a táborárok jelentős részével együtt. Így megállapíthatóak lesznek a castrum különböző építési periódusai. Ezeken kívül persze számos új és érdekes információt nyertünk a tábor építéseire, pusztulásaira vonatkozólag.
Az első évben 1 majd a második évben 4 sírt tártunk fel. Az első egy gyermeknek a tegulasírja volt. A tegula nagyméretű tetőcserép, amikkel körülrakták a sírgödröt, alul-felül is ráborítottak egyet és így hoztak létre koporsót. A harmadik sír érdekessége az volt, hogy amikor felszedtük, alatta egy tegula volt és az alatt egy gyermek feküdt. Az ötödik sír pedig egészen különleges. Szintén tegulasír, de az a fajta, amikor a tegulákat úgy támasztják egymásnak, hogy gyakorlatilag egy tetőt képeznek. Ezalatt feküdt az ember. Sírmellékletek nem nagyon voltak. A sírbontás az egyik legizgalmasabb dolog az ásatáson. Hiszen sosem tudhatja az ember, hogy mi lesz az adott sírban. Teljes csontváz? Vagy csak egy töredékes csonthalmaz kerül elő? Lesz-e sírmelléklet? Ha lesz, akkor vajon milyen? Pénz, mécses, üvegtárgy, vagy cserépedények? A sírbontásnak is megvan a maga módszere. Először meg kell keresni a sírgödör falait a föld elszíneződésének segítségével. Ezután kezdődhet a mélyítés. A csontokat ill. mindent, ami a sírban található csak félig bontunk ki, úgy hogy az eredeti helyzetükben megfigyelhetőek legyenek a tárgyak. Hadd mondjam el, hogy számomra ez az ásatás legizgalmasabb része. Amikor a 40°C-os hőségben beugrasz a szelvénybe és a spakliddal, a kis ecseteiddel és kaparóiddal bontod a sírt vagy valamilyen objektumot, letisztázod a falat, az a világ legszebb dolga! Nagyon koszos leszel és nagyon fáradt, de végtelenül boldog. Majd bebandukolsz a rajztábláért, lerajzolod az adott objektumot. Aztán elkészülnek a fényképek a dokumentációhoz.
A régészeti munkálatoknak azonban ez csak az egyik része. A leletek elemzése, lerajzolása, restaurálása, elraktározása is ugyanilyen, ha nem fontosabb. Így hát az ásatáson jó pár napot töltöttem a régésznő mellett (nagy örömömre), amikor a különböző leleteket elemzett ki vagy a régésztechnikus mellett a raktárban, amikor megfelelő szisztéma szerint kellett elraktározni a dobozokba óvatosan elhelyezett csontokat, kerámiákat. Amikor már minden dokumentáció készen van és a megfelelő restaurálási, megóvási eljárásokon átesnek a leletek, akkor lehet őket kiállítani. Ilyen kiállítást lehetett megtekinteni a 2004-es ásatás anyagából januárban, a főtéri kiállító teremben, melynek egyébként hatalmas sikere volt a szentendreiek körében. Mostanra a 2005-ös ásatás is le lett zárva és a terület téliesítése is készen van. A leletek feldolgozása, restaurálása pedig folyamatosan történik. Reméljük, jövő nyáron is újraindulhatnak a munkálatok (és az iskolának is hamar vége lesz...).
Hát ilyen dolgokon kellett keresztülmenniük azoknak a tárgyaknak is, amik az iskolánkban ki vannak állítva. Így hát, amikor elmegyünk mellettünk, gondoljunk arra a sok lelkiismeretes emberre, akik lehetővé tették, hogy ezek a leletek is iskolánk ékességei legyenek.