A gazdasszony két egyforma magas cserépköcsögben tejfölt vitt le a pincébe. Hogy, hogy nem, elfelejtette befedni az edényeket. A varangycsalád két reményteljes csemetéjét nyugtalanítani kezdte a finom illat.
     -- Én beleugrom az egyikbe.
     -- Én a másikba.
     -- És megesszük!
     Így is történt. Hanem a tejföl nem ízlett egyiknek sem. A bajba jutott békák kétségbeesetten ugrálni kezdtek, de hiába. A köcsög magas volt, a tejföl nehéz és ragadós.
     Egy negyedórai küzdelem után az egyik béka feladta a harcot.
     -- Úgysem tudok kijutni belőle. Hiába minden.
     Egy szomorú vartyogással elbúcsúzott az élettől, és hagyta, hogy a tejföl összecsapjon fölötte...
     A másik béka azonban rendületlenül ugrált tovább. Az ugrálástól először a tejföl ritkulni kezdett, azután apró szemcsék keletkeztek benne, majd ezek összetapadtak, és kemény kérget alkottak a tetején. Készen volt a vaj!
     A béka szilárd talajt érzen a lába alatt -- és diadalmasan kiugrott a köcsögből!

     Mit mond számunkra ez a régi mese?
     Akarni kell! Harcolni kell!
     Hányan mondják: Én úgy sem tudok jó lenni! Hiába küzdök hibáim ellen! Nekem nem sikerül semmi!
     Aki így beszél, az:

nem akar!